2007. július 14. - Pécsi Rockmaraton

Elsö külföldi koncert - Erröl a koncertröl egész regényt lehetne írni, de megpróbálom belesüríteni egy kis fogalmazásba. A Pécsi rockmaraton Local heroes tehetségkutató színpadára már rég jelentkeztünk, de nem jött semmi válasz. Már teljesen megfeledkeztünk róla, mikor jött a válasz, hogy akkor szombaton zenélhetnénk. Puff!!! Már nem volt sok idö, meg persze sokan pályáztak erre a helyre. Igent mondtunk. Ezután indultak a bonyodalmak. Hogyan menjünk? Mivel menjünk? Merre? És legföképp miböl??? Mindig ez a rohadt pénz... Vettük a bátorságot, és megkérdeztük a kishegyesi polgármestert, hogy támogatná-e a zenekart abban, hogy eljussunk Pécsre. Meglepetésünkre egyböl igent mondott. Ekkor már egy kicsit sinen voltunk. Aranyost is sikerült megfözni, hogy menjünk az ö kocsijával, és legyen ö a soför. Még mindig hiányzott a vízum Aranyosnak, Luinak és nekem. elkezdtünk a vízum után rohangálni. A bürokrácia szépen szivatott bennünket. Megették az idegeinket, de meglett a vízum. Ekkor jött az az ötlet, hogy menjük el pénteken Pécsre, valahol elalszunk és szombaton délelött megyünk zenélni. Ez mind szép és jó volt, mindaddig, míg nem kezdtem el keresni a helyet ahol aludni tudunk majd. Senkit nem ismertem szinte Magyarországon. Mindössze pár zenekarnak a tagját, de közülük sokan nyaralni voltak, nem volt náluk hely, vagy csak szimplán nem tudtak fogadni bennünket. Persze jó lett volna minél olcsóbban megúszni ezt az alvás dolgot. Felmerült kollégiumban alvás lehetösége is Flash (Leave it behind) közremuködése révén. Úgy is volt, hogy ott fogunk aludni. Mielött pénteken megindultunk, még felnéztem iWiW-re és egy pécsi lány jelölte ismerösnek a zenekart. Elövéve pofátlanságom megkérdeztem, hogy el tudná-e szállásolni a zenekart. Rövid gondolkodás után igent mondott. Szülök nem lesznek otthon semmi gond. Megindultunk, és egész végig azon gondolkodtunk, hogy igaz lehet-e, hogy valaki csak úgy beenged 5 vadidegen embert a házába, de csak örülni tudtunk. Helyszín a szerb határ: bejelentettük a hangszereket, és már mentünk is tovább. Könnyen ment. Ezután magyar határ. Itt csak belekukkantottak a csomagtartóba, átnézték az útleveleinket, megmondták merre menjünk, és már suhantunk is tovább. Egészen Mohácsig. Ott kompra szálltunk, majd miután "átúsztuk" a Dunát megálltunk megenni egy-egy pizzát. Jóllakottan felkeltünk, vissza cammogtunk a kocsihoz, és irány: Pécs! Útközben majdnem volt egy frontális ütközésünk, de hála Aranyos éberségének, most itt ülök a gép elött és ezt írom. Elhagytuk a Pécs táblát...megérkeztünk. Mentünk, mentünk... Aztán egyszercsak megálltunk. Jó lenne megtalálni vendéglátónkat Balogh Orsit. Vettem hát egy térképet, és megkerestük hol lakik. Nagy volt az öröm, mindenki vidám volt, de ekkor azon kezdtünk el gondolkodni, hogy hol vagyunk...de az is meglett :) Megtaláltuk Orsit. Összeismerkedtünk, és fordultunk egyet a pécsi délutánban. A délután estébe fordult, és megindultunk eltenni magunkat másnapra. Reggel búcsút vettünk egymástól, és megindultunk a malomvölgyi arborétumba. Rengeteg másnapos arcot láttunk, de ez nem volt meglepö. Megkerestük a szervezöket, és egyeztettük az idöpontot. Elsök voltunk. Nem épp a legszerencsésebb, de a lényeg, hogy ott voltunk. Lenyomtuk a sajátunkat, és vártuk a többi zenekart, és a zsürizést. Természetes, hogy nem nyertünk, nem is azért mentünk, meg százszor jobb zenekarok voltak tölünk, de jó kritikákat kaptunk, és tudtuk min kell javítani. Az estéröl inkább nem mesélnék semmi... minednki kiütötte magát :) másnap "reggel" 10 körül szedelöcködtünk, és megindultunk haza. Mindenki kómásan nézett ki a fejéböl, de szerencsées hazaértünk, és egy hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak.